Portrébeszélgetés Ilona Halász Topmodellel

Halász Ilona Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb, és legkeresettebb modellje volt a 80-as és a 90-es években. A napjainkban is csodálatosan szép üzletasszonyt a hollywoodi sztárok is megirigyelhetik. Igényes öltözetével, kisugárzásával magára vonja úgy a floridai, mint a budapesti férfiak és nők figyelmét.

Ilona egy igazi díva, akin nem fog az idő. Mint modellre egy fehérnemű-bemutatón figyeltek fel rá először, majd ezt követően folyamatosan érkeztek számára a felkérések. Számos országos és nemzetközi divatbemutatón lépett fel. Floridába költözését követően sem tétlenkedett. A divatszakma itt is része volt és része az életének, ma is részt vesz fotózásokon, filmezéseken. Ilona azonban szükségét látta, hogy tanuljon és diplomát szerezzen. Napjainkban is szemet gyönyörködtető modell, saját modell iskolájában, az „Ilona stúdió” -ban tanít. Mellette fotózásokat, divatbemutatókat szervez amerikai cégeknek.

– Már kislánykorodban is szerettél szépen öltözködni, vagy ekkor még nem foglalkoztatott az a gondolat, hogy egyszer majd magad is modell leszel?
– Már egészen pöttömnyi koromban sejteni lehetett, hogy ez a gyermek valamikor színpad közelben lesz. Minden megnyilvánulásom erre utalt. Szülőfalumban, Zalamerenyén ma is jópofa történetek keringenek az örökmozgó, táncoló, éneklő, szavaló, mindenkit szórakoztatni akaró fürtös fejű kislányról, aki mindig kitalált valamit, hogy a középpontban legyen, s rá figyeljenek. Nem volt ez nagy meglepetés senkinek sem, hiszen így voltam genetikailag programozva. Szüleimtől volt mit örökölni. Mindketten szeretnek és tudnak énekelni, táncolni. Apu ma is a társaság központja. Hihetetlen humorérzékkel mesél a régi öregekről, fiatal koráról. Nótázik, hegedűn és szájharmonikán is játszik. Minden verset kívülről fúj, és szerintem a legjobb képű férfi volt a világon fiatal korában, – mondja nevetve.

– Édesanyád milyen volt fiatalon és milyen napjainkban?
– Anyu? Szerintem Ő a legszebb nő a világon! Karcsú derék, semmi festék, csak pici rúzs kis púder. Szerettem volna olyan szép lenni /„kikenve”, ahogy Anyu mondja /, mint Ő festék nélkül! Nemrég árulta el nekem, hogy kislány korában színésznő szeretett volna lenni. Könyörgött nagyapámnak, hogy engedjék fel Budapestre, mert ha nem engedik, hogy színésznő legyen, akkor apáca lesz! Szerencsémre nem lett apáca, mert beleszeretett Apuba, és én a világra jöhettem! – mondja nevetve. Három éves lehettem, amikor Anyukámtól kikönyörögtem, hogy varrjon nekem egy nagyon bő, virágmintás szoknyát. Természetesen az anyagot én választottam, olyat, amiben jól tudok pörögni, táncolni. Anyukám varrta a ruháimat. Horgolt, kötött, hímzett, mindenhez értett. Én meg mindig körülötte sündörögtem. Így megtanultam, ellestem, amit lehetett, mert egyedül, segítség nélkül is tudni akartam mindent. Határozott véleményem volt mindenről. Négy éves lehettem, amikor nagy hisztit csaptam, mert a kardigánom színe nem passzolt a szoknyámhoz. Mintájában nem volt olyan szín, mint a kardigánomban. Jól megindokoltam, nem? – kérdez vissza nevetve.

Az iskolaköpenyem derekát 12 évesen már én karcsúsítottam be, úgy, hogy alig kaptam levegőt.  Az aljából meg lenyestem jó pár centit, hogy miniBB legyen. Olyan szépen felszegtem, hogy anyukám szigorú, dorgáló arca mosolyra húzódott, amikor meglátta. Szidás helyett megdicsért, hogy milyen gyönyörű munkát végeztem.

Négy-öt éves lehettem, amikor kiköveteltem, hogy tanítsanak meg olvasni. Kilószámra hordtam haza a könyvtárból a könyveket. Először csak a jó nagybetűvel irt mesekönyveket: Grimm testvérek, Andersen és, ami található volt, tele gyönyörű képekkel. A király kisasszonyok ruháit aztán lerajzoltam, kiszíneztem, és átalakítottam.

A könyveket mindig szeretted?
Ahogy cseperedtem, változott a könyvek iránti érdeklődésem is. Nagyon szerettem a híres színészek, festők, szobrászok, írók, költők, zeneszerzők, énekesek, egyéb művészek életéről szóló könyveket. Azt hiszem, akkor kezdett kicsírázódni bennem, hogy híres legyek, kitűnjek.

Mivel és hogyan szerettél volna kitűnni és híres lenni?
Talán azzal, hogy színésznő leszek vagy manöken. Régebben így hívtuk, hívták a modelleket. Talán tanítani vagy ügyvédkedni szeretnék majd? – Ha jól emlékszem ezek a gondolatok forogtak makrancos fürtjeim alatt.

– A tini éveid, hogyan teltek, amikor éppen nem kellett tanulnod, mivel töltötted a szabadidődet legszívesebben?
– Szerencsémre a tanulással nem volt gondom. Végig kitűnő tanuló voltam. Könnyen, gyorsan megírtam a leckét, még mielőtt ebédeltem volna. Alig vártam, hogy túl legyek a kötelességen, a másnapra való felkészülésen. Valahogy elvárták tőlem otthon, hogy a legjobb legyek, de nekem is ez volt az elvárásom önmagammal szemben. A tökéletességre való törekvés, fárasztó létforma és néha lehetetlen is. Azóta ezt megtanultam. Előfordult, hogy az iskolatáskát eldobva, kedvenc regényemmel, már rohantam is réten, erdőn át, fel a szőlőhegyre, ahol megkerestem titkos viráglelő helyeimet. Tudtam, hol és mikor nyílik a hóvirág, ibolya gyöngyvirág és a ciklámen. Letelepedtem a jó illatú földre és csodáltam a felhőket. Álmodoztam és olvastam, olvastam és olvastam. A fantáziám soha nem pihent. Iskolai tánccsoportban szólótáncos voltam. Ünnepélyeken, rendezvényeken mindig szavaltam vagy szólót énekeltem Szabadidőmben festettem, rajzoltam. Iskolai kiállításokon díjakat nyertem. Az akkori rajztanárom a híres festőművész, Lichtenvaller Zoltán volt.  Korrepetáltam osztálytársaimat. Egy éve, amikor újra otthon voltam, egyikük hálával emlegette, hogy megmentettem a bukástól. Legtöbb időmet otthon töltöttem. Nagyon erős a kötődés a szüleimmel és a testvéremmel, Sándorral a mai napig. Anyuval ruhákat varrtunk és alakítottunk át. A bálokban csak este 9-ig lehettem. Apuval szerettem legjobban táncolni. Anyut pedig gyakran az én hódolóim kérték fel. Nagyon büszke voltam a szüleimre. A legfontosabb volt számomra, hogy méltó legyek a szeretetükre, elismerésükre.

– Mikor fogalmazódott meg benned először a gondolat, hogy modell leszel?
– Jó kérdés, de a válaszom az, hogy sohasem! – Tudod, nem volt elég önbizalmam ahhoz, hogy lépjek is az álmaim érdekében, pedig sokan biztattak, s éreztem is, hogy alkalmas lennék a modell szakmára. Tetszett a divat világa és a vágyódás is mindig ott motoszkált bennem a kifutó, a színpad és fotózások iránt. Eközben viszont az életem egészen másról szólt.  A Soproni Óvónőképző Főiskolában végeztem levelező tagozaton, és óvónőként dolgoztam Nagykanizsán. Szép és új, csodálatosan berendezett lakásban éltem. Korán férjhez mentem. Azt hittem kész, nincs már más előttem. Ez lesz az életem és szépen eltelik, mint másoké. Közben éreztem, „megfulladok”. A sors fintora, hogy éppen a férjem mentett meg azzal, hogy mindenáron Budapestre akart költözni. Tanár volt, de festőművész akart lenni. – Képzeld el, a nevemben jelentkezett a zalai újságban megjelent budapesti Modell – képző iskola felvételi hirdetésére. Megkaptam az értesítést, hogy hova, hány órára kell mennem a válogatásra. Sírás volt az első reakcióm, meglepetésemben, zavarodottságomban, félelmemben, örömömben, reményemben, már nem is tudom. Majd vonatra ültem egy hajnalon, farmer nadrágban, fehér ingben, rúzzsal, szemceruzával, szempillaspirállal a táskámban. Budapesten még vettem egy új bikinit és megkérdeztem, hogy juthatok el a Gorkij fasorba. – Gondolhatod, hogy majdnem összeestem, amikor megláttam a sok széplányt. Mit keresek én itt? – Lehettünk vagy 300-an, de csak húsz lányt vettek fel az induló osztályba és én köztük voltam. Alig mertem elhinni!

– Volt már akkor valaki a szakmában, aki segített és esetleg felnéztél rá, mint példaképre?
– Csak azokat ismertem, akikkel egy osztályba jártam. Valakit azonban ki kell emelnem, aki már akkor híres modell volt. Ő csak a vizsgák előtt járt be formalitásból. – Lantos Piroskának hívták. – Gyönyörű nő volt, különleges és csodálatosan mozgott a kifutón. Mindenki felnézett rá. A záróvizsga után odajött hozzám, és felajánlotta, hogy Módos Gábor fotóművésszel kivisznek a vasút-állomásra. Nekem ez a gesztus és a kocsiban az a pár kedves biztató szó a jövőt illetőleg, nagyon jólesett.

Majd az első nagyobb bemutatóim egyikén a főnök hölgy, – ha lehet, ne írd le a nevét, bár megérdemelné. – Képzeld el, rondán rám ordított, hogy nem elég piros a rúzsom színe. Piroska odaugrott és átkente a számat az ő rúzsával, majd hátulról huncutul meghúzta a hajamat és azt mondta: „Az a baja, hogy túl jó alakod van. Láttam a szemén, ahogy végigmért!” Úgy szerettem volna egyszer Piroskának elmondani, hogy nekem, a kis kezdőnek, mit jelentett, hogy ő, a sztár, úgy hitte, hogy belőlem határozottan lesz valami, de a sors nem engedte. Ő sajnos nincs már közöttünk.

Nehezen viseled a durvaságot? Te hogyan viszonyultál a kezdő modellekhez?
Igen, nagyon nehezen. Ez mély nyomot hagyott bennem, nagyon fájt nekem. Viszont a jóság megnyugtatott. Amikor már befutott, ismert modell voltam, mindig segítettem a kezdőknek.  Elmagyaráztam a koreográfiát, ha együtt mentünk ki a színpadra, és kölcsönadtam a kellékeimet: fülbevaló, öv – és még sorolhatnám neked. Soha nem voltam féltékeny. Úgy gondoltam, legyen mindenki nagyon jó, akivel együtt dolgozom, hiszen ettől az egész bemutató jobb lesz, mert ez egy csapat munka, és ne azért legyek én jó, mert a többiek rosszul néznek ki, vagy rosszul lépnek. Büszke vagyok nagyon arra, hogy a kolléganőim és a tanítványaim szerettek és ma is szeretnek. Persze ez kölcsönös. Csodálatos emlékeim vannak. Úgy emlékszem, mindig nevettünk a színfalak mögött, sőt a színpadon is, amikor nem kellett volna és természetesen az utazások közben is.

– Kik voltak a tanáraid, segítőid, menedzsered?  Hol és milyen sikereket értél el aktív modell korodban?
A modelliskolában színészmesterséget, színpadi mozgást, jazz-balettet, sminkelést tanítottak nekünk. Kedvenc tanárom Szirmai Béla volt, aki a színpadi mozgást, koreográfiát tanította. Később sok bemutatón volt szerencsém dolgozni vele. Tőle kaptam biztatást, önbizalmat. Igazi úriember volt, nagy tehetséggel, emberséggel megáldva. Nagyon szerettem.

– Segítők, menedzser? – Ilyenek nem voltak, amikor én kezdő voltam. A modell iskolában pedig arra vonatkozó segítséget nem kaptunk, hogy hogyan a boldoguljunk tovább a vizsga után, hogyan építsük ki a karrierünket, hogyan igazodjunk el a divat világában. Nem volt portfóliónk, fotó-album, sem modell ügynökségek, ahová tartozhattunk volna. Sajátmagunk segítői voltunk. Nagyon sok múlt a véletlenen, a szerencsén. A kitartáson, a jó munkán, tehetségen, pontosságon, hogy mennyire futott be valaki. Volt egy 20-30 főből álló mag, akik mindig, mindenütt szerepeltek. Nehéz volt egy „újnak” közéjük beférkőzni. Én a Május 1 Ruhagyárban kezdtem, mint házi modell, majd külső, gyáron kívüli bemutatóikon is szerepeltem. Ott láttak meg a fotósok, más cégek propagandistái, akik elkérték, kinyomozták a telefonszámom. Így gyűrűződött tovább és hamarosan minden nap volt fotózásom vagy divatbemutatóm. Azt, hogy igazán beindult a karrierem, azt a „Magyar Hirdető”, Laknerfi Erzsike által szervezett „FELINA” fehérnemű és fürdőruha cég Intercontinental-béli bemutatóján való részvételemnek köszönhetem. Ezt a bemutatót szinte az egész divatszakma látta. A bemutató után sokan elkérték a telefonszámomat, fotósok, cégek képviselői egyaránt. Innen már nem volt megállás. Legnagyobb örömömre…

– Ezt követően milyen sikereket értél el?
– Hogy milyen sikereket értem el? – Nehéz erre egyszerű választ adni. –  Sorolhatnám most neked a divatcégek, gyártó vállalatok, rendezvény irodák neveit, amik már nagyrészt megszűntek, de talán a honlapomon, www.ilonahalasz.com a magazin címlapokból, a rádióinterjúból érzékletesebben kiderül, hogy mi mindenből állt össze a pályafutásom. Felléptünk Budapesten, vidéken, és az ország minden nagyobb városában. Ami csodálatos dolog, kiváltság volt,  főleg akkoriban külföldre eljutni! Prágába, Moszkvába rendszeresen, Lyon, Hannover, Kijev. Bécs, Lipcse, Olaszország, Jugoszlávia, San Francisco, Los Angeles és még sorolhatnám neked. Azt nem tudnám megmondani, hogy fotózáson vagy divatbemutatón dolgoztam-e többet. Ezen kívül három évig tanítottam is, Zsigmond Márta – Komlósi Gábor modelliskolájában. Mellette szerveztem, vezettem, koreografáltam a Hiltonban nagy gyerek divatbemutatókat. Nagyon szerettem és nagy sikere is volt ezeknek az előadásoknak. A gyerekek a gyengéim és ez a szeretet kölcsönös.

-A rendszerváltás előtt és közvetlen azt követően, mennyire volt Magyarországon nehéz egy fotómodell helyzete?
– Én politikai dolgokba nem szívesen mennék bele. Kinek nem volt nehéz a helyzete előtte és utána is? – Egy amerikai modell gázsijához képest pedig, igaz nem azt kérdezted, de muszáj elmondanom mégis neked, hogy Amerikában dollármilliomos lennék, kedvenc kollégaimmal egyetemben, azzal a mennyiségű, minőségű munkával, amit Magyarországon csináltunk.  Színészeket, énekeseket, hírességeket beleértve. Tudom mindenkire igaz ez –sajnos,- csak itt kint kiugróan többet keresnek a szórakoztató iparban, mint más munkakörökben. Ezzel együtt én nagyon szerencsésnek tartottam magam, az alacsony gázsi ellenére, mert azt csináltam, amit szerettem. Sikeres voltam, szerettem a kollégáimat, többet utazhattam, mint mások, divatos holmikban jártam, és mivel nagyon sokat dolgoztam, akármennyire is alul fizettek, így is jobban kerestem, mint az akkori átlagjövedelem.

– Nehéz volt döntést hoznod, hogy elhagyd Magyarországot, és mikor költöztél ki Floridába?  
– Nem én döntöttem, a körülmények alakultak így. Soha nem terveztem, hogy máshol éljek. Ellenkezőleg! El sem tudtam képzelni, hogy képes lennék elhagyni a hazámat, a családomat. Én akkoriban talán a karrierem csúcsán voltam, de lelkileg megviselt, hogy a pletykalapok a válásomról írtak. Az emberek lesték minden rezdülésemet, reakciómat és csak a magán életemmel foglalkoztak. Bizonyára maradtam volna otthon mindezek ellenére, de az akkori udvarlóm, aki ma is a férjem, kapott egy amerikai állás ajánlatot és megkérte a kezem. Az, hogy igent mondtam, nemcsak a házasságot, de Amerikát is jelentette.

– Így visszatekintve nem bántad meg, hogy a tengerentúlon kezdtél egy teljesen más és új életet?
– „Nem, nem és nem! Nem, nem bánok semmit sem!” – Edith Piaf szerint és szerintem is. Nem érdemes a múlton rágódni, ami megtörtént, azon már változtatni nem lehet, – és azt sem lehet tudni, hogy boldogabb lennék-e most, ha otthon maradok. Természetesen a szeretteim hiánya időnként szinte elviselhetetlenül rám tör, de van telefon, computer és repülőgép. Értelmes és rövidtávú terveket szövögetek. Természetesen még mindig álmodozom. Nincs mit tenni, ilyennek születtem, ezzel a túl érzelmes, érzékeny, romantikus lelkivilággal.

– Jelenleg mi az, amivel szívesen foglalkozol, egyáltalán, min dolgozol most?
– Az „Ilona studio” újabb modell osztálya indult kisebb létszámmal, mert költözés előtt állok. A legközelebbit pedig már Miami környéken indítom el. Szeretnék a modellképzéshez két másik osztályt is hozzáadni. Az egyik gyerekek számára lesz, amit nem neveznék modellképzésnek, inkább személyiség fejlesztésnek, önbizalom fejlesztésnek Átsegíteni őket a gyerekkor sete–sutaságán, a „nem találom a helyem sehol sem” korszakon. Az óvónői diplomám és a háromévi óvónői munkám is segítségemre lesz ebben.

A Transforming /átalakító, átváltoztató/ osztály lesz a másik, ami mindenkinek, foglalkozásra, korra, külsőre, való tekintet nélkül segítséget nyújtana. Itt szeretném idézni azt, amit a Facebookon erről írtam: ” Nincsenek ronda nők, csak nem tudják, vagy nem akarják kihozni magukból a szépséget, amivel születtek, vagy inkább nem merik elhinni, hogy ott van. Ebben segítek én nekik, ezt tanítom. Én mindenkiben látok valamit, amin, és amiért érdemes dolgozni. Jó szemem van ehhez. Ez a kiinduló pont, ez az én hitvallásom! Ezután jöhet csak a nevelés, tanítás, az összes „szépség trükk tudományom”. A kiállhatatlan, gonosz emberek, férfiak, nők mindig önmagukkal elégedetlenek elsősorban. Őket segíteni, biztatni kell és nem haragudni rájuk. Azért, hogy vonzóak legyünk önmagunk és mások számára, tenni kell egy-két dolgot. Én elsősorban a külső szépítésére helyezem a hangsúlyt az iskolában, de soha nem felejtem el, hogy mindenki mást kapott a sorstól kívül – belül. Nem divat modelleket akarok gyártani. Az egyéniséget szeretném kibontakoztatni. Borzasztó is lenne, ha mindenki egyforma vagy nagyon hasonló lenne. Ezért törekszem a szépségre mindenben. Ezért szeretek tanítani, segíteni, hogy mindenki önmaga legjobb változata lehessen és képes legyen meglátni, megtalálni, fejleszteni a szépet önmagában, a mindennapi életében.”

– Azt csak az irigyeid nem veszik észre, hogy egy nagyon szép és egy igényes nő vagy. Nem zavar vagy már megszoktad, hogy megfordulnak utánad az emberek?
– Mindenki észreveszi, ha az ember törődik magával. Főleg az irigyek. Nem tudom elképzelni, hogy kitegyem a lábam a házamból akár a postaládáig, kopott körömlakkal, ápolatlan hajjal, hanyag öltözetben. Csak ápoltan, tisztán érzem jól magam a bőrömben, bármikor, bárhol is legyek. Itthon is, akkor is, ha teljesen egyedül vagyok. Nem véletlen, hogy ezt a foglalkozást választottam. Szeretem a szépet magamon. Szeretem és észreveszem másokon, környezetemben, mindenben. Az, hogy milyennek látjuk, érezzük önmagunkat, elégedettek vagyunk-e önmagunkkal, az kisugárzik, más a szemünk csillogása, mimikánk, a mozdulataink, hangszínünk, az egész lényünk. Aztán erre kapjuk a pozitív visszajelzést a külvilágtól. Természetesen nem bánom, ha megfordulnak utánam az emberek. Ezt csak megköszönni tudom!

– Mi a kedvenc időtöltésed, ha éppen nem a modellekkel, az üzlettel vagy a tanítással foglalkozol?

– Szeretek egyszerre több dolgot csinálni. Nyugtalan természetem van. Úgy érzem nincs elég időm mindenre, ami érdekel.  Természetesen figyelemmel kísérek minden új dolgot a divattal kapcsolatban, tv-ben, újságban. Kreatív természetem van, mindig bütykölök valamit. Fodrot varrok a ruhára, levágok belőle, toldok hozzá. Folyamatosan tervezek. Nem tudom, van-e olyan holmim, amihez nem nyúltam még hozzá. A házban ugyanúgy átfestem a bútorokat, a tükör-kereteket. Díszpárnákat, takarót, terítőt varrok, hímzek, vagy arany szegélyt varrok még a lepedőm szélére is. Képeket is festek néha. Főzök rendszeresen, lefotózom a főzés menetét, majd a készételt is, amit szépen tálalok a gyertyafényes asztalon. Mindig kéznél van a fényképezőgépem, bárhová megyek, viszem magammal. Sokszor a kocsi ablakából kattogtatok, ha megragad valami. A pálmaleveleken átszűrődő napfény, mókusok a kertben, egy falfestmény vagy csak a színek kavalkádja, legyen az bármi. A naplementét különösen imádom, a gyönyörű vöröses égboltot. Lefotózok mindent, amit csinálok, amerre csak járok. Aztán a rengeteg képet küldöm haza szeretteimnek e-mailben. Így olyan, mintha együtt lennénk mindig. Kicselezzük az időt, a távolságot. Szeretem a régi filmeket és természetesen a jó újakat is. Ami, vagy aki a kedvencem, azt sosem unom meg! – közben jóízűen nevet Ilona.

– A sport mennyire van jelen az életedben?
– A sport is szerves része az életemnek, fitnes tag vagyok. A gym fantasztikusan felszerelt, nonstop nyitva tartással, korlátlan időre igénybe vehető. Nagyon profi a személyzet, jó a társaság, a hangulat, és közben még formában is tartja magát az ember. Lelkiismeret furdalásom van, ha néha kihagyok pár napot. Tudom mennyire fontos a mozgás, nemcsak a testi, de a lelki egészség szempontjából is.

– Mi az, amiről úgy érzed, hogy a közeljövőben szeretnél megvalósítani, illetve van valami konkrét elképzelésed, célod?

– A legeslegújabb álmom, tervem az, hogy könyvet írok. Egyszerűen jött ez a mindent elsöprő érzés, hogy muszáj megosztanom azt a sok mindent, amit átéltem, tapasztaltam, tanultam modell –pályafutásom, mindennapi életem során. A könyv, amit már elkezdtem, így önéletrajz is lesz, amelyben még jobban kifejtem a Szépség, Beauty témakört, hogyan érhetjük el a szépséget mindenben, nemcsak az arcunkon, testünkön, de a környezetünkben, mindennapjainkban. A könyvben elárulom titkaimat, sok-sok képpel illusztrálva. Nem bánom, hogy „úgymond” beengedem az embereket a privát életembe, mert hiszem, hogy jobban elfogadják tanácsaimat, ötleteimet, segítségemet, ha közelebbről megismernek. Rájönnek, hogy életem során hasonló problémákkal, buktatókkal, nehézségekkel, kihívásokkal találtam magam szemben, mint ők, és mégis megmaradtam kívül-belül olyannak, amilyennek mások és főleg olyannak, amit én elvártam magamtól.

Az interjú korábban megjelent az Amerikai-Magyar Hírújságban.

Ilonával hamarosan egy újabb portrébeszélgetéssel jelentkezünk.

Tamás István