A Vasas labdarúgó-szakosztályának megalakulása a klub alapítása is volt 1911. március 16-án. A 16-os jó szám, mert tizenhatban már az első osztályban szerepelt a futballcsapat, amely az év szeptemberében, az Újpesttel a kőbányai Halom utcai pályán vívott mérkőzésen ebben az összeállításban mutatkozott be az élvonalban: Plattkó – Takács I, Stengl – Teszler, Fenischer, Weisz – Plesch, Katzer, Rákosi, Jelinek, Rucskay. A meccset a lila-fehérek nyerték 3:1-re; a Vasas első gólját a legmagasabb osztályban a kalandos életű, a magyar futballt Kubában is képviselő Katzer Károly szerezte.
Az első évadot a tizenkettes mezőny hatodik helyén zárta a Vasas, egy évvel később pedig már negyedik volt. Az első éremre viszont 1925-ig kellett várni: ekkor az MTK és az FTC után futott be a legtöbbször a Kutrucz – Rottler, Király – Reiner, Sipos, Tomecskó – Kelchen, Takács II, Jelinek, Szentmiklóssy, Himmer összetételben játszó piros-kék csapat. A góllista legfelső régiójában Takács II József (19) követte a Hungária úti Molnár Györgyöt (20), egy évvel később viszont már – nem kevesebb, mint harminc gólt számlálva – elhódította a mesterlövészi címet. A Vasas abban a szezonban is bronzérmet szerzett, sőt mindössze két ponttal maradt az MTK, és néggyel az FTC mögött.
Nehezebb idők következtek: az együttes 1929-ben kiesett az első osztályból, s bár a lehető leghamarabb visszajutott, 1932-ben megint búcsúznia kellett, s akkor már tíz évet volt kénytelen eltölteni a második vonalban. Amikor viszont visszakerült, dr. László András, az MLSZ alelnöke a klub törlését javasolta, mivel a baloldali gyökerű Vasas találkozóin nemegyszer háború- és kormányellenes hangulat alakult ki. Az alelnök így indokolta előterjesztését: „A lefolyt jelenségek arra mutatnak, hogy a Vasas szembehelyezkedik a keresztény és nemzeti irányzattal. Az MLSZ-nek pedig teljes erejével le kell törnie minden olyan megnyilvánulást, amely a szövetség erkölcsi és világfelfogásával szemben áll”. László indítványát azonban csak hatan szavazták meg, tizenhét elnökségi tag ellenben Fábián József kitérő kezdeményezésére voksolt, mely szerint az ügyet terjesszék az Országos Sport Központ elé, hogy az irányító szerv „hozzon elvi döntést a hasonló szerkezetű egyletekre”. Az OSK azonban visszapasszolta az affért az MLSZ-hez, amely végül nem zárta ki a Vasast. Örömükben az Angyal – Aradi, Darmos – Szentandrássy, Magyar, Golács – Németh, Bihari, Devecseri, Nagy István, Junász összeállítású piros-kékek 3:2-es diadallal kezdték az idényt Kolozsváron, majd újoncként a hatodik helyet szerezték meg.
A következő évadban viszont csak a tizenharmadik hely jutott a Vasasnak, ám csoda volt, hogy a csapat benn-, a klub pedig fennmaradt, mert 1944. április 17-én a királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter – a belügyminiszterrel egyetértésben – felfüggesztette a Vasas önkormányzatát, és miniszteri biztost delegált az egyesület élére vitéz Áronffy Janky Béla magyar királyi százados személyében. Az indoklás szerint a klubban olyan „elemek” sorakoztak, „melyek működése a nemzetellenes cselekedetek határát súrolta, sőt esetleg át is lépte”. A klub nevét a hatalom Nemzeti Nehézipari Munkások SK-ra, majd két nappal később Kinizsire változtatta. A később Nemzeti Vasasként is szereplő gárda nemes bosszúja az volt, hogy első, Kinizsi néven vívott bajnoki találkozóján 1:0-ra legyőzte az Elektromost. Ádám Sándor akkor érte el egyetlen gólját abban az évadban…
A második világháború után más helyzetbe került a piros-kék klub. Ennek megfelelően 1946-ban megszerezte első bajnoki ezüstérmét a kitűnő erőkből álló együttes, amely rendszerint az Aknavölgyi (Ruzsa) – Nádas, Pósa – Pápai, Tóth Lajos, Kertész – Illovszky, Berzi, Szilágyi I, Nagy István, Vincze összeállításban játszott. Két évvel később megint második volt a csapat, de ennek a legkevésbé sem örült, a záró fordulóban, az MTK elleni 2:0 után ugyanis néhány percig a bajnoki címet ünnepelte, mivel úgy tudta, döntetlennel zárult a Csepel–FTC találkozó. Csakhogy kiderült: a Csepel 4:3-ra győzött, s ezzel elhódította az elsőséget a leggyakrabban a Ruzsa – Lóránt, Siklósi – Pósa, Moór, Marik – Illovszky, Kántor, Szilágyi I, Berzi, Tóth Mátyás tizeneggyel kiálló, nyolc alkalommal Kubala Lászlót is felvonultató Vasas elől.
A bajnoki diadalra még csaknem egy évtizedet kellett várni, egyebek közt azért is, mert a Rákosi-rezsimnek egyáltalán nem tartozott a kedvencei közé a korábban „gyanús” szociáldemokrata kapcsolatokat is ápoló Vasas. A hatalom az erőszakszervezetek csapatait favorizálta – miközben nem átallotta az MTK-t az Államvédelmi Hatóság „patronálása” alá rendelni –, így kiváltképp nagy bravúr volt 1955-ben, hogy a Vasas elnyerte a Magyar Népköztársasági Kupát az elődöntőben az MTK 5:2-es, a döntőben a Honvéd 3:2-es legyőzésével. A Hungária körútiak a Fazekas – Kovács II, Börzsei, Kovács III – Kovács I, Zakariás – Sándor, Hidegkuti, Palotás, Kárász, Szimcsák, a kispestiek a Faragó – Rákóczi, Palicskó, Kotász – Törőcsik, Bányai – Budai II, Kocsis, Machos, Puskás, Czibor gálacsapattal vonultak fel (jó, az utóbbiak Bozsik nélkül…), ám nem bírtak a mindkétszer Kamarás – Sárosi, Kontha, Bodzsár – Bundzsák, Berendy – Raduly, Csordás, Szilágyi I, Teleki, Illovszky összetételű Vasassal.
Ez olyan kiváló piros-kék csapat volt, hogy az együttes az év őszén Angliában 7:1-re nyert a Sheffield Wednesday, majd 2:1-re a Tottenham ellen (igaz, túrája harmadik mérkőzésén, sűrű ködben „tapogatózva” 3:1-re kikapott a másodosztályú Hull Citytől). A következő esztendő nyarán pedig egyenesen világszínvonalon futballozott: a Közép-európai Kupa 1956-os döntőjének harmadik mérkőzésén – a Népstadion 104 000 nézője előtt – 9:2-re kalapálta el a bécsi Rapidot.
Sokan ironikusan a konszolidáció „vívmányának” tartották, hogy a Kádár-korszak első futballévadában, 1957 tavaszán a szinte állandóan a Kovalik – Kárpáti, Kontha, Sárosi – Bundzsák, Berendy – Raduly, Csordás, Szilágyi I, Kaszás, Lelenka összetételben szereplő együttes – a klub történetében először – elnyerte a bajnoki címet. (Majd a nyáron – másodszor – a KK-t is.) De semmiféle utalás, visszaemlékezés vagy irat nem igazolta, hogy az elsőség bármiféle befolyás alatt született volna. Az azonban tagadhatatlan, hogy a hatalom számára a Kádár-érában jóval kedvesebb volt a Vasas, mint a Rákosi-rezsim idején (már csak azért is, mert Kádár János 1946 szeptemberétől rövid ideig a Vasas klubelnöke volt). Az is bizonyos viszont, hogy az angyalföldi egyesületet – a piros-kékekért szorító Kádár, Biszku, Gáspár „belső hármas” ellenére – nem dédelgették jobban, mint a Honvédot, az Újpestet vagy a megannyi munkás (bányász) csapatot.
Az Európai Labdarúgó Szövetség pedig végképp nem nem kivételezett a Vasassal, ám a piros-kék bajnokegyüttes mindjárt a legjobb négy közé jutott a BEK-ben, és csak minden idők legsikeresebb klubcsapatával, az első öt kiírásban szériában győztes Real Madriddal szemben maradt alul. A 4-0-ás madridi vereség után a Népstadionban – 100 000 néző jelenlétében – 2-0-ra nyert a piros-kék gárda, és mindmáig az egyetlen magyar csapat, amely győzelmet tudott aratni az első számú európai klubtorna elődöntőjében. (A Győri ETO-t 1965-ben 1-0-ra és 4-0-ra felülmúlta a Benfica, míg az Újpest 1974-ben 1-1-et ért el itthon a Bayern München ellen, majd vendégként 3-0-ás vereséget szenvedett.)
Elérkeztek a hatvanas évek, s velük a Vasas-futball kiemelkedően legeredményesebb periódusa. A piros-kékek bajnoki címet nyertek 1961-ben és 1962-ben, aztán 1965-ben, majd – veretlenül! – 1966-ban. A ragyogó sorozat előzménye volt, hogy 1960-ban négy Vasas-játékos – Mészöly Kálmán, Kékesi Mihály, Farkas János, Ihász Kálmán – szerepelt abban az ifjúsági válogatottban, amely megnyerte az UEFA-tornát, a fiatalok Európa-bajnokságának elődjét. E kvartett három tagja főszerepet játszott a nagyok közti bajnoki címek elhódításában, miként minden idők legsikeresebb felnőtt Eb-szereplésében, az 1964-es bronzérem megszerzésében, Szentmihályival és Sárosival együtt. (Kékesi „csak” a hatvanegyes és a hatvankettes diadalban vállalt számottevő részt, a másik két évadban csupán egy-két mérkőzésen játszott.) Farkas és Ihász 1964-ben olimpiai bajnokká is vált, Mészöly pedig Európa-válogatottá lépett elő a szkopjei földrengés áldozatai családjainak megsegítésére Belgrádban rendezett jótékonysági gálamérkőzésen. (Mészöly utóbb még háromszor szerepelt Európa-, illetve világválogatottban, és Farkas is fellépett a földkerekség legjobbjai között az 1968-ban, az első brazil világbajnoki cím elnyerésének tizedik évfordulóján a riói Maracana stadionban tartott Brazília–FIFA All Stars találkozón.) Közben 1962-ben öt Vasas-játékos – Szentmihályi Antal, Mészöly, Sárosi László, Ihász, Farkas – utazott Chilébe, a világbajnokságra, ám a Vasasban a prímet a keretből kihagyott két régi motoros, az 1960-61-es évadban 17 gólos középcsatár, Machos Ferenc, valamint a középpályás karmester Bundzsák Dezső vitte. Szintén e két labdarúgó volt a letéteményese az 1962-es KK-diadalnak, amelynek csak a döntőjét rendezték a vb után, a többi párharcot a Mundial előtt vagy az alatt tartották. A Bolognával vívott csúcstalálkozó első felvonásán a Vasas úgy nyert 5:1-re, hogy Bundzsák négy remekbe szabott gólt ért el. A visszavágón (1:2) már nem volt semmiféle tét…
Az 1961-es bajnokcsapat: Szentmihályi (mind a 26 NB I-es meccsen szerepelt) – Kárpáti (16), Mészöly (24), Sárosi (16) – Bundzsák (23), Berendy (26) – Mathesz (24), Kékesi (23), Machos (15), Farkas (26), Ihász (21). A többiek közül Bakos 14-szer, Borsos és Nagy Károly egyaránt 10-szer, az 1952-ben a Vasas első olimpiai bajnok labdarúgójaként ünnepelt Csordás Lajos 6-szor, míg a Machoshoz hasonlóan a Honvédtől átigazolt Bárfy Antal 5-ször szerepelt. Az 1962-ben aranyérmes garnitúra: Szentmihályi (26) – Ihász (24), Mészöly (26), Sárosi (17) – Bundzsák (20), Berendy (26) – Mathesz (24), Farkas (22), Machos (24), Pál I (15), Pál II (23). A többiek közül a hátvéd-fedezet Bakos 16-szor, Kárpáti 14-szer, Kékesi 9-szer játszott.
Hatvanötben a Vasas végképp átállt az addig is már próbálgatott 4–2–4-es formációra, és a támadó taktika ellenére az egész bajnokságban mindössze 19 gólt kapott. Ám ekkor még becsúszott négy vereség… Döntött az utolsó előtti forduló slágermeccse, az azonos pontszámmal az első két helyen álló együttes rangadója, amelyen az abban az esztendőben a KK-t negyedszer is elnyerő Vasas – Farkas góljával – 1:0-ra győzött a hatvanas években szintén négyszer bajnok FTC ellen.
Az újabb évad kevésbé volt izgalmas: a mindvégig legyőzhetetlen Vasas már az első őszi fordulóban megkérdőjelezhetetlen favorittá vált, hiszen – harminc nappal a Liverpoolban rendezett magyar–brazil vb-mérkőzés (3:1) után – 3:0-ás diadalt aratott az FTC-vel szemben. A világbajnokságon négy angyalföldi játékos járt, de Ihász Kálmánt csak kirendelte, ám nem játszatta Baróti Lajos szövetségi kapitány. Mindhárom másik brazilverő volt, sőt Farkas az egyetemes futballtörténet legnagyszerűbb kapáslövéseinek egyikét küldte kapásból Gilmar hálójába, és Mészöly is gólt szerzett tizenegyesből. (Mathesz Imre – eléggé el nem ítélhető módon – nem iratkozott fel a szerzők közé.) Farkas abban az évben négy gólt ért el a franciák (4:2) és hármat az osztrákok elleni válogatott mérkőzésen (3:1), ahogyan 1967-ben az NDK-val vívott Eb-selejtezőn (3:1), valamint a Chile csapatával Santiagóban játszott nem hivatalos találkozón (5:4). A franciákkal szemben hat (Mészöly, Ihász, Mathesz, Molnár, Farkas, Korsós), az osztrákok ellen hét Vasas-játékos (Bakos, Mészöly, Ihász, Mathesz, Molnár, Puskás Lajos, Farkas) sorakozott a kezdő tizenegyben.
A hatvanötös és a hatvanhatos csapat között csak egy poszton volt különbség: a bal szélen előbb Pál II, majd a Győrből igazolt Korsós játszott. A bajnoki szereplések számában sem akadt különösebb differencia, a két lista így festett: Varga (26) – Bakos (21), Mészöly (21), Berendy (26), Ihász (26) – Mathesz (23), Fister (20) – Molnár (24), Puskás (24), Farkas (25), Pál II (25); majd Varga (21) – Bakos (25), Mészöly (23), Berendy (26), Ihász (22) – Mathesz (23), Fister (22) – Molnár (25), Puskás (24), Farkas (26), Korsós (22).
Ez a társaság 1966 őszén valósággal szétzúzta a vb-bronzérmes Portugália bajnokcsapatát, a lisszaboni Sportingot (itthon 5:0, Lisszabonban 2:0), de a BEK következő fordulójában, mivel nem volt kiemelés, 2:1-re, majd 2:0-ra kikapott az 1964-ben és 1965-ben is győztes Internazionalétől. Az első számú európai klubtornán 1967-ben a Dundalk együttesét 8:1-es csapás érte a Vasassal szemben a Népstadionban – ahol ugyanúgy zsúfolt ház volt, akár a Sporting, majd az Inter elleni találkozón –, a reykjavíki Valur pedig feladta a pályaválasztói jogot. Így a Vasas a budapesti 6:0 után Várpalotán vívta a visszavágót, és nyert – a vegyes csapatával – 5:1-re.
Santiagóban is volt vár, palota… A Hexagonal Kupa 1967-es nyitó fordulójában a legnépszerűbb chilei klubcsapatot, a Colo-Colót 9:3-mal söpörte el a Vasas, amely aztán meg is nyerte a tornát. Egy évvel később, az Octogonal Kupán csak a negyedik helyet sikerült megszerezni, a nyolc csapatos vetélkedőn elszenvedett „kudarcért” azonban kárpótolt mindenkit a négy résztvevős argentínai tornán elért elsőség a Racing (3:1) és a River Plate fölött aratott diadal nyomán (3:0). A River ellen az a Menczel Iván volt a főszereplő – két góljával –, aki az 1968-os játékokon olimpiai bajnoki címet szerzett. (A 4:1-es döntőben ő egyenlített a bolgárok ellen.)
Várady Bélának és Vidáts Csabának ötkarikás ezüstéremmel „kellett beérnie” 1972-ben; abban az évben, amelynek során a válogatott az Európa-bajnokság negyedik helyét szerezte meg. Az Eb négyes döntőjében a Vasast Fábián Tibor képviselte, Mészöly, Müller és Vidáts csak a selejtezőkön játszott. Angyalföldön ezekben az években zajlott a generációváltás, miután a klubvezetés lemondott Bakosról, Matheszről, Fisterről, hozzájárult, hogy Korsós visszaszerződjék Győrbe, majd teljesen érthetetlenül visszavonultatta az 1974-es öregfiúk-gálameccsen Ihásszal együtt, 28 000 Fáy utcai néző előtt búcsúzó Mészölyt és Farkast. Az átalakítás szükségességét igazolni tetszett a változások kezdeti szakaszában, 1970-ben elért KK-győzelem, amelyet emlékezetes visszavágón ért el a pozsonyi Interrel szemben (4:1) a Mészáros – Fábián, Mészöly, Vidáts, Lakinger – Müller, Menczel (Váradi Ottó) – Török (Ladinszky), Puskás, Farkas, Tóth Bálint összetételű együttes.
A következő diadal még értékesebb volt, hiszen tizennyolc esztendő elteltével nyerte el ismét a Magyar Népköztársasági Kupát a Vasas, a döntőben ugyanúgy a Honvéd ellen, mint 1955-ben. Az 1973-as csúcstalálkozó – kétszer negyedórás hosszabbítás után – 4:3-mal zárult, a ráadás egyetlen gólját szerző Várady mesterhármast ért el. Hetvennégyben a Vasas – Müller Sándor góljával – 1-0-ra legyőzte az FTC-t a ferencvárosi stadion újjáavatásán, és megnyerte az első ízben kiírt Bajnokok Tornáját, hetvenötben pedig megszerezte a Felszabadulási Kupát (az Üllői úti döntőben 5-2 az Újpest ellen). Ám a bajnoki címre tizenegy évet kellett várni. A kárpótlás felséges volt: a Vasas 1977-ben úgy hódította el az elsőséget, hogy éppen 100 gólt szerzett; Várady (36) gólkirály és európai ezüstcipős lett, egyúttal – a karmester Müllerrel közösen – elnyerte az évad játékosa címet egészen kiváló, 6,74-es átlag osztályzattal. A bajnokcsapat leggyakoribb összeállítása így festett: Mészáros (32 mérkőzés) – Török (32), Hegedűs (31), Komjáti (34), Kántor (25) – Gass (34), Müller (34), Zombori (34) – Kovács István (33), Izsó (31), Várady (34). E labdarúgók közül Mészáros, Török és Zombori szerepelt az 1978-as világbajnokságon; Várady is ott volt Argentínában, de sérülése miatt nem játszhatott.
A Vasas azóta sem nyert NB I-es aranyérmet, de 1981-ben közel állt az újabb bajnoki diadalhoz, hiszen az első kettő tavaszi rangadóján 2-1-re legyőzte az FTC-t, és átvette a vezetést. Ám nem sokkal később kikapott a Debrecentől a Fáy utcában, majd az utolsó fordulóban a Nyíregyházától is, így még az ezüstöt sem sikerült megszereznie… A Magyar Népköztársasági Kupa harmadszori elhódítása nem jelentett maximális elégtételt, mert a Diósgyőr elleni döntőben 1-0-ás győzelmet arató Mészáros – Török, Híres, Hegedűs, Kántor – Halász, Birinyi, Zombori, Rixer – Kiss, Izsó összetételű csapatot bajnoknak szerette volna látni Angyalföld… Ebből a garnitúrából Kiss László képviselte a Vasast az 1982-es vb-n – Mészáros már a lisszaboni Sporting, Müller pedig az alicantei Hercules játékosa volt -, és a csatár minden idők leggyorsabb mesterhármasát érte el az El Salvador elleni 10-1-es csoportmérkőzés alkalmával.
Újabb bajnoki címre 1986-ban már nem volt esély – abban az évben 1938 óta az első olyan vb-t rendezték, amelyen a magyar válogatottban nem szerepelt egyetlen Vasas-futballista sem – , így az FTC-vel szemben 0-0-lal és ráadás-tizenegyesekkel kivívott újabb kupadiadalt felhőtlen öröm kísérte. A Vasas mindmáig utolsó M(N)K-győztes csapata így állt fel: Kakas – Farkas Tibor, Rácz, Balog, Csorba – Szíjjártó, Birinyi, Teodoru – Borostyán, Kovács, Izsó (Híres). A mindmáig utolsó KK-győztes társaság pedig ebben az összetételben nyert 1983. április 6-án – Várady és Kiss góljával – 2-1-re Veronában: Kakas – Farkas, Híres, Rácz, Lukács – Birinyi (Seres), Komjáti, Birkás – Kiss, Izsó, Várady.
Szerényebb dekádok következtek: az utóbbi három évtizedben három bajnoki bronzérem (1998, 2000, 2001) az angyalföldi csúcsteljesítmény. Valamint az, hogy 2016 őszén hónapokig az első helyen állt, végül – a Videotonnal és a Honvéddel azonos pontszámmal – harmadikként fordult a Vasas. Ez azért is különleges eredmény volt, mert a csapat 2015-ben jutott fel a másodosztályból – amelynek mezőnyébe 2012-ben esett vissza –, majd az MTK elleni dunaújvárosi 2-0-lal az utolsó fordulóban harcolta ki a bennmaradást. A Vasas 2002-ben is kiesett az élvonalból, s mert az akkori vezetés 2003 tavaszán visszaléptette az együttest az NB II-es szerepléstől, a szurkolók képletesen eltemették a csapatot. Ám volt feltámadás: Jámbor János nagyvállalkozó megvásárolta a Kecskeméti Futball Club versenyzési jogát, így a piros-kék csapat a KFC jogán rajthoz állhatott a másodosztályban, és 2004-ben felkerült az NB I-be. Igaz, 2006-ban megint elbúcsúzott volna az első osztálytól, ha az év júliusában az MLSZ fellebbviteli bizottsága nem vonja vissza az FTC első osztályú licencét…
Az osztályváltás veszélye a 2016/17-es idényben nem fenyegetett, sőt az első bajnoki cím hatvanadik, a legutóbbi NB I-es elsőség negyvenedik évfordulóján dobogós lett a Vasas, amely – a régi Fáy utcai pálya 2017 októberi bezárása, majd lebontása után – az új stadion felépülését várta. A 2019. július 5-én felavatott új otthon belakása viszont sajnos az NB II-ben kell, hogy bekövetkezzen, hiszen a 2017/18-as idény végén a piros-kék csapat az utolsó helyen végzett és búcsúzott az első osztálytól. 2019 decemberében tulajdonosváltás történt a labdarúgócsapatnál, a Vasas SC közvetítésével Nagy György és Nagy Miklós vették át a többségi tulajdonrészt Jámbor Jánostól.
A 2022/23-as idény újabb korszakhatár volt a labdarúgócsapat életében, amely négy szűk esztendő után ismét az NB I-ben kezdte a szezont, ahonnan egy szezon elteltével rögtön ki is esett.
Vasas SC
