Ma van a kommunizmus áldozatainak napja

Pesti József 1952 és 1956 között titokban írt verseiben megjósolta a forradalmat. Október 23-án az Országház előtt beszédet mondott a forradalmi tömeg előtt, és idézett a Parlament című verséből, ezért el kellett menekülnie az országból. Ötvenhétben mint a forradalom költője – 1956-ot képviselve – a latin-amerikai államokba kapott meghívást, majd az USA-ban telepedett le. Költeményeit 1966-ban On the Edge of the Volcano címmel angolul adták ki. 1996-ban, a forradalom 40. évfordulójára a költővel együtt versei is hazatértek.

Pesti József így mesél élete sorsdöntő napjairól: „Október 23-án a kora délutáni órákban a Bem-szobor közelében én is csatlakoztam a tüntetőkhöz. Átéreztem, felemelt, felbátorított és szabaddá tett a forradalom szelleme. A tüntetésből itt lett forradalom. „Gyerünk a Parlamenthez!” – zengte kórusként a tömeg.

Az a katonai gépjármű, amelyet már a Bem-szobornál felfedeztem, az Országház előtt tüntető tömeg közé is befurakodott. A Parlament erkélyén és máshol sem volt kéznél erősítő berendezés. Rábeszélésemre az ávósok hajlandók voltak bekapcsolni a gépkocsi hangszóróját. Elmondtam, hogy költő vagyok, de verseimet kénytelen voltam Nyugatra küldeni. Éppen mostanában akartam a lapokhoz fordulni, hogy készítsék elő a szellemi emigrációból való visszatérésemet. Hangsúlyoztam, hogy ezúttal jobb, ha a tömeghez, a néphez és nem a fél vagy teljes vörösökhöz fordulok. Mi szabad Magyarországot és barátságot akarunk mindenkivel. Milyen szerződések azok, amelyeket Rákosi és Sztálin népünk akarata ellenére kötött? Ha Marx és Engels ezt a szocializmust látná, megfordulna a sírjában. Magyarország hídfőt alkot a kommunizmus sötétségében. Kijelentettem, hogy ez a ház nem az ország háza, bár annak kellene lennie. Idéztem a Parlament című versem utolsó szakaszát, amelyben „a csillag ellobog”.

Egyetlen arcélnek láttam a tömeget. Az ávósok parancsnoka dühös lett. A kétszázezres forradalmi tömeg előtt lekicsinylően kioktatott: „Mit képzel maga? Nem így kell a tömeget kezelni!” Egy átfogó, letartóztató karmozdulattal fenyegetően felém lépett. De az elnyomás vérebe megszeppent, meghátrált a tömeg erejétől, a kitörő forradalom szellemétől. Ez a beszédem több volt, mint egy költő szava. Én a forradalom írónemzedékének szónoka, első nyilvános képviselője voltam, azoké, akik mindig az igazi szabadságról álmodtak.

Később az alkonyati téren felharsant a jelszó: „Oltsátok el a csillagot!” A tér egyszerre sötétségbe borult. A tömeg felmorajlott, majd újságpapírból fáklyákat csavart. Lobogtak a fáklyák tízezrei, mint a mécsesek. Aztán ismét kigyúltak a lámpák.

A hosszú nap után egyszerre görcsös félelem szorította össze torkomat. Beszédet mondtam a Parlament előtt, és a nevem is elhangzott, versemet a tömegnek osztogatták. Ezért felelősségre vonhatnak.

A Kiskörúton megjelentek a honvédség első motoros alakulatai. Sokan odaszaladtak a járművekhez, és elkezdték a katonákat agitálni, hogy álljanak a forradalom mellé. Elbizonytalanodtak, és látszott rajtuk, hogy nem fogják a parancsokat teljesíteni.

Október 24-én arra kértem bizalmasomat, hogy sokszorosítsa verseimet. Legtöbbet A vulkán peremén című versemből kértem, amely 1956. október 18-án született. Az Andrássy úton és az Operaház környékén osztogattam a sokszorosított példányokat. Egy kisteherautó sofőrjének is átadtam egyik versemet, mire ő közölte, hogy megismert, és már van neki belőle.

Amikor elhajtott, egy forradalmár figyelmeztetett, hogy a sofőr háta közepén, a kabátja alatt géppisztoly volt, tehát valójában ávós, akinek elképzelhetően az volt a feladata, hogy mindent megfigyeljen és jelentsen. Éreztem, hogy el kell menekülnöm. Nyugati újságírók vittek át a határon. Bécsben felvettem a kapcsolatot a Szabad Európa Rádióval (korábban Fehér Hidroplán jeligével bemutatták a verseimet). Kértem, hogy a szabad világ ne csak gyógyszerekkel, hanem fegyverekkel is segítse a magyar forradalmárokat. Három versem német fordítása számos újságban megjelent, és elhangzott különböző rádióadásokban.”

(Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)