Oszvald Marika Kossuth-díjas operettszubrett több mint 40 éve hányja a cigánykereket, ha egy – egy szerepe úgy kívánja. 1972-től napjainkig a Fővárosi Operettszínház elismert tagja. Számtalan díj és elismerés birtokosa.
– A fittségéről híres a mai napig, hogyan tudja nemcsak a hangját, hanem a testét is karbantartani?
– Az embernek a teste természetesen megöregszik, az ellen nem lehet mit tenni, hát vannak genetikai adottságok, de azt hiszem, hogy a szellem és a lélek frissességével lehet ezt egy kicsit koordinálni.
– Mennyire volt nehéz a döntés, az elindulás, hiszen gyerekkorától a művészi pályán van?
– Nem volt nehéz, ez abszolút egyértelmű volt. – Szoktam mondani, ha szomjas az ember, egy pohár víz után nyúl. – Nekem ez annyira magától értetődő volt, a szüleim, Oszvald Gyula, operaénekes, anyukám Halasi Marika szubrett volt és Ők is ezt a pályát művelték. Én szerencsére a nyomdokaikba léptem.
– Folyamatosan elkönyvelheti a sikert, ezt hogyan éli meg?
– Nagyon jó érzés, nem is a siker, mert nagyon sok embernek sikere van, meg sok embert elismernek, meg méltányolnak, hanem azt hiszem nálam az a különleges, hogy én szeretetben vagyok. Én érzem az embereknek a szeretetét fizikálisan is a simogatásaikból, a puszikból, ez nagyon jó dolog szerintem.
– Mi a véleménye a mai sztárgyártásról?
– Nem vagyok semmi ellen, egy korszak mindig kitermeli a saját magának megfelelő művészeti ágakat, azt amire szükségük van, mert ha nem tetszene nekik, akkor tiltakoznának ellene. A mi időnkben másképp volt, de lehet, hogy ez is így jó, ahogy van.
– Mennyire fontosak-e egy művész életében a díjak?
– Fontos, persze, hogy fontos, nem az elsődleges dolog, mert senki nem úgy indult neki a pályának, hogy én most Kossuth-díjas akarok lenni, hanem én színésznő akarok lenni, én szeretném a közönségnek azt átnyújtani, amit érzem, hogy bennem feszül, de természetesen egy korszaknak az elismeréseként kap az ember egy díjat, hát az egy nagyon nagy dolog.
– A folyamatos fellépések, itt a nyárvége, van-e egyáltalán szabadideje?
– Most nem nagyon volt. mert sok volt a falunap, sok helyre kell menni, sokat vezetek, sok emberrel találkozok, de a fáradtság ellenére ez nagyon jó így nekem.
Tamás István
